fbpx

A Glassdoor már több, mint egy évtizede készít évente egy felmérést, amelyen a 100 legjobb munkahely szerepel. Meglepő fordulat volt idén, hogy az Apple és a Meta (Facebook) már fel sem került a listára…

A két híres tech-cég szinte már a kezdetek óta szerepelt rajta, ráadásul nem is akármilyen helyen, a Meta például 2011 óta volt a listán, ez idő alatt pedig első is volt. Mi történt hát velük? 

A vállalatok népszerűsége nem egy év alatt romlott így le, a korábbi években folyamatosan, egyre jobban csúsztak lefelé. 

2021-ben:

  • A Meta 11. volt
  • Az Apple pedig 31.

2022-ben:

  • A Meta már csak a 47. helyre fért be
  • Az Apple pedig az 56. volt

Régen hírhedten jó volt a két technológiai cég, mindenki csak áradozott a munkahelyi kultúráról és a juttatásokról, mi történhetett hát, hogy így lecsúsztak? A lista felállításához egyébként az alkalmazottak anonim értékeléseit használták fel és vállalatok százezreit vizsgálták meg. 

Feltehetőleg cégeken belüli drasztikus változások vezettek a dolgozók negatív véleményéhez. A járvány lecsillapodása után az Apple például elrendelte, hogy 2022 őszétől, heti 3 napot kell az irodában lenni. Ez pedig a többségnek egyáltalán nem tetszett. Akkoriban az a hír járta, hogy az alkalmazottak 67%-a elégedetlen a cég politikájával és 56 százalék szeretne más munkahely után keresni. Így a színfalak mögött biztosan nem kevés dolog játszodott le.

A Facebook szintén tavaly ősszel váltott ki negatív visszhangot. A cég a technológiai szektor egyik legnagyobb elbocsátását jelentette be, ez a dolgozók 13%-át, körülbelül 11 ezer embert érintett. 

A két vállalat ettől függetlenül továbbra is az élen van, sikerük még így is megkérdőjelezhetetlen, csupán nem olyan népszerűek, mint korábban. A világban zajló események őket is próbára teszik, ami miatt nem mindig közkedvelt döntést kell meghozniuk.

Néhány, mindenki által ismert vállalat, akik helyet kaptak azon a bizonyos 100-as listán: Spotify, Lego Group, Google, Microsoft, LinkedIn, Netflix, Dell Technologies, Mastercard.